Huszonnégy Órás Napló

Élet a halál után ?

Igen, Hölgyeim és Uraim! Van!

Van, amikor úgy érzem magam, mintha meghaltam volna, máskor pedig kinőnek a lelkesedésszárnyaim.

Egyszer élet, máskor halál. Ugye, egyetértenek!

Van egy ismerősöm külföldön, egy nő. Egy évet én is ebben a külhonban éltem. Vagyis volt ismerősöm, mert már nem él. Láttam hogyan élt: gazdag országban, gazdag családban, gazdag hétköznapokban. Volt egy barátja, akinek egyetemi tanulmányait fizette, jól meg voltak, de sajnos elváltak útjaik. Aztán jött Ő, a nagy, a pénzember, A bankár. Született két gyermekük. Egy fiú és egy lány. A férfi tíz év után elhagyta a családot, elköltözött egy bankárnőhöz.

A feleség a nagy és csodás házban maradt a két gyönyörű gyermekkel.

Egyszer élet, máskor halál. Ugye, egyetértenek!

Sokszor elhiszem, engedem, hogy elhiggyem, ez és ennyi az élet: kell hozzá gyerek, kell ház, kell autó, kell nagy ház, kell nagy autó.

Ma már úgy gondolom, ennél sokkal több kell!

Nekem ma már mindez nem elég! Több kell nekem!

Erre ez a hölgy tanított meg, bár ezt nem tudhatja.

Miután a férje elment, elkezdett inni. De nem jött vissza a férje, ezért elkezdett többet inni. A férj a gyerekeket is magával akarta vinni, ekkor még többet ivott és gyógyszereket is szedett. Pár hónap múlva egy kijózanítóban találta magát. Onnan hazakerült, gyerekek is hazakerültek, de a férj nem került haza. Megint alkohol, megint gyógyszer. Nem sok, mindig csak egy kicsi. Így ment ez évekig.

Egyszer élet, máskor halál. Ugye, egyetértenek!

Aztán egy járókelő a helyi templom előtt találta meg a feleséget a szép kocsijában, amilyen nekem soha nem lesz. Ült a kormánynál, de a szíve már meghalt. A szíve már korábban is haldoklott, nem csak ott a templom előtt a kormánynál.

Igen, köszönöm, kezdem tanulni: egyszer élet, máskor halál, de az élet mindig több, mint a halál. Nem tudtam, hogy nem tudom.

Én magam vajon haldoklok vagy élek? Nekem vajon fontosabb az élet a halálnál? Jobb, ha ezt még egyszer átgondolom. Ez a nő éltében haldoklott, pedig van élet a halál után.

Van egy ismerősöm, aki szokott látogatásokat tenni a kórházban, a pszichiátrián. Azt mondta, szívesen megy oda, mert ott vannak a normálisak. Akiket ott látogat, akarnak változni, vissza akarnak térni az életbe. De „kint” mi van? –kérdez ismerősöm. Kint sokszor csak az őrült, nem normális ego lázadása keresi áldozatait – mondja.

 Na, Olvasó, mennem kell. Főznöm kell a férjemnek ebédet. Nem tudom, de nem is akarom  elhívni egy puccos helyre, de úgy főzöm, ahogy ő szereti.

Tényleg rohannom kell, mert még fel kell hívnom egy fiatal ismerősömet, már rég hallottam a hangját. Keresi társát, keresi megélhetési forrását, keresi helyét egy olyan bolygón, ahol össze szoktuk téveszteni az életet a halállal.

Tényleg rohanok, mert szeretnék még sütni egy gyors kalácsot, amivel megkínálhatok egy hölgyet, nem rég műtötték, nem igen tud lábra állni.  Múltkor mondta: Pont jókor jössz, elegem van mindenből. Akkor vitt kalácsom nem ízlett neki, de jól esett a kandalló mellett egymás társasága, majdnem elfogyott a rosszul sikerült kalács is. Tegnap valami kis történetet küldtem egy barátomnak e-mail-en. Azt mondta, pont jókor jött, mert úgy érzi, most legszívesebben feladná.

Néha beszagol mindannyiunkhoz a halál.

Ismerjük mindannyian ezeket a látogatásokat, nem?

Ismerjük az ízét, ismerjük a testi-lelki fáradság, fájdalom mindennapokban előforduló „elegem van” nyögéseit.  Újra és újra beköszöntenek.

Aztán mindig jön valami: „pont jókor küldted”.

Mindig jön valaki : „pont jókor”.

Ők a „pont jókor emberek”.

Jókor tudnak lenni jó helyen.  Ettől ki is nő az a bizonyos lelkesedésszárnyuk.

Ne nevessen kedves Olvasó, van ilyen. Azért vagyok benne biztos, mert néhányszor én is átéltem, nekem is kinőttek.

Szóval, tényleg, komolyan! Van élet a halál után.

Ugye, Önnek is kell az a Sokkal Több ?

Jó szárnyalást mindenkinek!