Huszonnégy Órás Napló

 D i v a t

Melyik kor divatjáról beszéljünk? Válasszunk egyet. Az ókori férfi selyemköpenyek eleganciáját, a középkori harisnyahordás változatos színekben, változatos anyagban való fejlődéstörténetét vizsgáljuk? A kosztümtörténetbe rágjuk bele magunkat vagy érdekfeszítőbb lenne a sztriptíz művészete? Végül is a mai divatra szavazok, erről mindannyiunknak van egy jó véleménye. Trendek fogalmazzák meg hitvallásukat, mint a „Mutasd meg esernyődet, megmondom ki vagy.”

A mai fashionvilág leghordottabb darabja az álarc. Aki komolyan veszi a farsangot, álarcot húz. Mai divatszokásaink között lapozgatva nem a klasszikus álarchúzásra gondolok, hanem az alárc mögé bújásra. Mai divat, igen. Nem hisz nekem? Mert nem látható darab vagy, mert nincs mindig farsang? De hát a tanga bugyi sem látható utcai darab, mégis mekkora komplex szettként kapható, többnyire szexis-provokatív választéka van. A legtöbb mai nő el sem tudja képzelni napi öltözködési rítusát tanga bugyi nélkül. Az álarc olyan, mint a tanga. Hordjuk, de nem kívül.

Ahány civilizáció, annyi torz álarc, a jó szellemet megidézni, a rosszat elűzni. Tetszenek az ókori görögök. Színészeik a komédiákban kettős  álarcot viseltek, úgy mint kedves-mérges. A színész a helyzetnek megfelelő álarcát mutatta a közönség felé. Erre való az álarc, ezért hordjuk, hogy saját komédiánkban embertársunk felé mutassuk aktuális arcunkat. Álarc az aktuális arc. Van egy otthonra, ahol senki nem lát, van egy az utcára, ahol sok ismeretlen lát, és van még egy, ez a legdíszesebb, a templomi, ahol Isten lát és azok, akik isteninek mondják magukat. A héten a templomban egy ilyen isteni embertárs mellett ültem, megszólított. „Kérsz cukorkát?” Igent mondtam. Mentolos volt, majd szétmarta a számat. Isteni embertárs folytatta: „Véletlenül ittam egy kávét, gyorsan beveszek egyet, nehogy érződjön!” A többi isteni embertárs oktatás szerint kerülte a kávét, mert az egészségtelen. Így hát cukorkát kellett bevennie, mert véletlenül ivott egy kávét. Ön mit gondol? Tudna véletlenül kávézni? Ha kávézom, tudok róla, az biztos! Esküszöm mindenkinek, soha egyetlen kávé sem repült be a számba véletlenül! Ekkor láttam meg rajta, hogy az otthoni álarcát magán felejtette. Lehet, hogy komédiára készült, nem templomba? Szegény embertárs! Már értem, miért oly torz fejű!

Remélem, kiszúrták, mekkora baromságot mondtam azzal, hogy Isten a templomban lát, hisz ezért kell a speckó tökéletes templomi álarc. Önnek igaza van! Tévedtem. Torz fejű kettős kötésű álarcos templomi isteni embertársam elfelejt valamit. Isten nem csak a templomban lát. Lát engem otthon is. Lát engem az utcán is. Látja a gondolataimat is. Látja a szívemet is. Látja az indítékaimat is. Lát belül és lát kívül. Mindig és mindenhol. Ő Isten.

Isteni embertársam otthon harmonikusan összehangolt lakásméretben egybefüggő koszban él. Hála a speckó álarcnak, a templomban kifogástalan omlású öltönyben és pazar csillogású taposatlan cipőben léphet fel. Isten nem csak a templomban lát. Lát engem otthon is. Lát engem az utcán is. Látja a gondolataimat is. Látja a szívemet is. Látja az indítékaimat is. Lát belül és lát kívül. Mindig és mindenhol. Ő Isten.

A jó hír az, hogy álarc nélkül elveszítjük aktuális arcunkat, de megtaláljuk az igazit.

Igazak leszünk.

Álarc nélkül felismerjük ellenségeinket, de felismerjük barátainkat is.

Döntöttem, többé nem járok álarcosbálba!