Huszonnégy Órás Napló

T a p a s z t a l a t

Egy kisbuszban emberek utaztak, az egyik közülük kissé részegen szállt fel, józanodó, de rossz állapotban. Büdösen, ápolatlanul. Majd felszállt egy nő, akitől ezt a történetet hallottam. Az utazótársak bosszankodását hallgatta: „Ha betegség lenne, akkor megérteném.” Ő csak ennyit szólt: „Ez betegség.” Útközben a betegnek -akinek egy fillérje sem volt- élelmet és innivalót vásárolt a hosszú útra. Mikor megérkeztek és az utasok kiszálltak a buszból, a beteg búcsúzóul ennyit mondott: „Nagyon sajnálom, hogy ennyi bajt okoztam.” Mindenki hallgatott. Ismerősöm szólalt meg csupán: „Semmi baj, vigyázzon magára.”

A nő, az ismerősöm alkoholista. Legalább is ezt mondja. Persze semmi, de semmi nem látszik abból, amit állít magáról. Azt mondja még, hogy józanodó alkoholista és nem ivott alkoholt már három éve. Szép családja van, munkájának örül és mások is áldják érte. Bármit is állít magáról ez a nő, az biztos, hogy ő volt az egyetlen, aki kellemetlen embertársával megosztotta ételét, italát a hosszú úton. Miért pont ő? Miért csak ő?

Egyetlen meggyőző választ találok. A tapasztalat miatt.

A nő is volt ilyen rossz állapotban. Keresztülment ezen. Ő is volt büdös és ápolatlan. Tudja mit érzett az ittas nő a buszban. Tudja, mert ő is átélte. Úgy vélem ide illik egy szerény, de nagy gondolat, azt hiszem, indián közmondás: „Járj egy mérföldet a mokaszinomban!” 

Nem csak azt tudja, mit tud rombolni egy rossz szenvedély, tudja a kivezető utat is. Az ilyen embernek ez a történet nem csak a hibáról szól, hanem főleg a megoldásról. Nem azért volt jó az ittas nőhöz, mert ez a szenvedély ne lenne hiba. Azért volt jó az ittas nőhöz, mert a megoldást, a kivezető utat is tudja és ismeri. Ismeri az idegentől jövő verést, ismeri a szóval vert csípős ostorcsattogtatást.  De tudja azt is, ezen lehet javítani.

Így hát a tapasztalat nem csak egy történet, hanem olyan történet, melynek tartalmas vége van. Okulok belőle. A tapasztalat olyan történet, mely továbbviszi életemet, ha okulok belőle. Az okulás nélküli történet nem tapasztalat. Csak egy történet.

Őszintén szólva igyekszem megérteni a busz többi utasát is. Ők nem jártak ebben a mokaszinben egyetlen mérföldet sem. Nem tudják, hogyan lehet belelépni vagy kilépni ebből a mokaszinből. Nem értik. Nem is érthetik, hisz nem tapasztalták.

Egy másik ismerősömnek is meggyűlt a baja másokkal. Ő is járta az alkohol áztatta mérföldeket. Munkatársa mindig kineveti vagy inkább hitetlenkedik vele: „Te alkoholista? Nálad józanabb embert nem is ismerek!”

Ismerősöm megkérdezte: „Szoktál arra gondolni minden reggel, milyen csodás úgy ébredni, hogy nem úszol verejtékben, nem zakatol a szíved, nem vagy rosszul? Szoktál erre gondolni minden reggel?”

 „Nem, eszembe sem jut.”

Ismerősöm folytatja tapasztalatát: „Te azért nem tudsz örülni ennek, mert nem voltál ilyen helyzetben.”  

Az ember annak tud örülni, amit ismer és tudja, milyen vele vagy nélküle.

Gondolkodom, tehát vagyok? Inkább az vagyok, amit tapasztalok.