Huszonnégy Órás Napló

Az a felelős, aki választ:

az isten nem felelős.

( Platón: Az állam)

Volt egyszer egy Ember. Országa romokban hever. Királya tehetetlen, királynője kegyetlen. Három és fél éve eső nem esett. A természet kiszáradt. Az állatokat alig lehet életben tartani. Nagy az éhség. Az Ember hív, mindenkit hív. Kitűz egy időpontot és helyet a gyűlésre. A király, mintha szolga lenne, engedi, nem ellenkezik, gyorsan intézkedik. Szerte országába katonákat küld, hívjanak mindenkit! A korai reggelen ezrek gyűlnek össze. A király és nyolcszázötven hivatásos hitőrzője pompásan díszlik. A papi felvonulás makulátlan.

Mindenki az Emberre haragszik a szárazság, válság miatt. Az Ember előttük áll. Egyedül. Látszólag egyedül. Látszólag, mert ma meglátszik, mi a látszat, mi nem az. Választásra hív, mert van választás. Az Ember kiált: „Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baál, akkor őt kövessétek. Áldozzunk, ki-ki a maga oltárán! Az állatot vágjátok darabokra, rakjátok a fahasábokra, de tüzet ne gyújtsatok! Ezután hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, és én is segítségül hívom az Úr nevét. Amelyik isten tűzzel felel, az az Isten.” Ha terve nem sikerül, tudja, helyben megölik.

A tömeg elfogadja javaslatát. A nyolcszázötvenek kezdik, álló nap könyörögnek. De tűz nem emésztette el az oltárt. Kiabáltak, varázsigét sikoltottak, de tűz nem emésztette el az oltárt. Hajukat tépték, testüket marták, de tűz nem emésztette el az oltárt. Elmúlt a nap, de tűz nem emésztettel el az oltárt.

Aztán este lett, micsoda este! Az Ember oltárához lép, egy romhalmazhoz, már rég nem használták. A romhalmazt igazítja, rendet rak. Tizenkét követ hoz úgy, ahogy régen volt. A kész oltáron a fa és az áldozati állat. Az Ember vizet készíttet elő, „a víz már folyt az oltár körül és az árok is megtelt vízzel.” Nyugodt volt, fennhangon szólt, mint aki tudja, nincs egyedül. Alighogy befejezte imáját, a kijavított oltáron a tűz felnyalta a vizet és elhamvasztotta az áldozatot. Ez a tűz mindent megemésztett. A tömeg látta a tüzet és választott, mert van választás:  „Az Úr az Isten, az Úr az Isten.” A nyolcszázötven hazudott, ezért a nép elől egyik sem menekülhet, holtan hevernek mind. Még aznap az ég beborult, három és fél év után végre nagy eső esett. A választás kijózanodás.

A szárazság, a próba felvisz minket a hegyre. Az ember mindennél jobban vágyik a tűzre.  Melegre. Mindennél jobban vágyunk megoldásra, békére, bizonyosságra. Bajban megoldásra. Gyötrődésben békére. Határozatlanságban bizonyosságra. Megyünk a hegyre tűzért, de csak magunk vagdosásáig jutunk. Félünk. Veszteglünk a bajban, gyötrődésben, határozat-lanságban. Öljük magunkat, sebeket vágunk, hogy azokat újra felvágjuk, újra sebezzük magunkat. Saját húsunkba marunk, de nincs az a seb, mely a tüzet aláhozná nekünk!

A feledékeny tömeg korában élünk. Zsebünkből útközben valahol kiesett a megoldás, a béke, a bizonyosság. Sérültünk, sebeink elmérgesedtek. Kezünkben kés van, magunkat vagdossuk a hegyen a tűzért. Hiába.Aztán jön valaki másként, jön az Ember üres kézzel. Jön, csak egyszerűen. Nem fél, mert egyetlen dolog van, amitől fél, az a félelem maga. Nyugodtan, biztosan szól: Fordítsd vissza szívemet! Elhagytam hitemet! A feledékeny tömeg erőlködik, feszül. Tüzet csihol, bármi áron, akár a jellem jellegtelenségének árán is. 

„De mit számít a jellem annak, akinek fogalma sincs a jellem különösségének értékéről?

 Mit számít annak, aki a jellemet istencsapásként fogja fel, mert saját jellemét sem ismerve, önmaga akadályoztatását látja másokban?

Mit számít annak, akinek jelleme kis jellemtelenségekből épül jellegtelenséggé?”

Kár, hogy ezt nem én írtam. Végül is nem kár, mert Nádas Péter írta. A nekem író Író. Az Író, aki képes szépíteni szívemet. A részlet a Bárány című történetben olvasható. Nem akarok idegesítően rámászni erre a bekezdésére, de mégis megteszem, remélve, nem idegesítően. Tanulok belőle, mert igaz. Van, amikor az ember kést fog és tépázza magát: „ … aki a jellemet istencsapásként fogja fel, mert saját jellemét sem ismerve, önmaga akadályoztatását látja másokban?”  

Amikor egy apa, amikor egy anya szeretne jó szülő lenni, de mondja, nem megy és húsába mar.  Csak mondja: nem megy, nem sikerül! Keresztény mondja: Jó akarok lenni, javítani akarok magamon, sokszor próbálom, nem megy, nem sikerül! Az anya, apa vagy a keresztény önnön magából semmit sem ismerve, mondja tudatlanul: Mindenki csupa akadály, micsoda istencsapás! Nincs tüzem, mondják, a gyerek miatt. Nincs tüzem, mondják, a főnököm miatt! Nincs tüzem, mondják, a társtalanságban férfiak miatt, nők miatt. Kudarc! Nem értem. Nem megy.

Emberek, akik nem bírják elviselni, ha szándékuk meghiúsul. Amikor az ember olyan, mint a maguk húsába tépő hamis próféták. Bármi áron hoznának tüzet alá az égből, csakhogy nehogy meghiúsuljon szándékuk. Amikor nem sikerül -miért is sikerülne?-,  félholtan esnek össze minden eredmény nélkül. Ők a hazugságot hívők, akik tüzet igéznek, de nem kapnak.

Mi a frászt gondolok? Mit várok? Minden megoldódik egy napon? Csak úgy? Soha semmi nem oldódik meg egy napon, csak úgy! Egy nap egy lépes. Egy nap mindig csak egy lépés. Ismerősöm annyira aktuális szerelmes, mondja, négy-öt hét alatt többet élt, mint valaha bárkivel. Ma már nincs se szerelem, se szerelmes. Talán elhiszi, négy-öt hét alatt elég négy-öt hetet élni. Egy nap egy lépés.

Szinte egész életemben késsel jártam a hegyre. Késemmel vért csiholtam, tüzet soha. Aztán volt, amikor a kés zsebemben maradt, de még vittem magammal a hegyre. Mostanában lent hagyom a kést. Tudom, hol van, de nélküle megyek a hegyre. A jellem nem jár késsel. A jellemtelenség kezében ott a kés: maga, mások és mindenki bántására.

Bátor őszinteséggel járok a hegyre. Jó kimenni oda fel, csendben, üresen, egyszerűen. A hegy, ahol szükségtelen erőlködni, erőltetni. Ez nem a gyalázkodás helye. Itt arcot válthatok, ráncaim kisimulnak. Lilásan csutakos jéghideg kezem sima és száraz lesz.  Csak felmegyek a hegyre és felnézek. Ma már csak ennyit kell tennem. A tűz ekkor mindig jön és dolgozik. Felemészti idegességem , bánatom, keserűségem. 

… mert „amelyik isten tűzzel felel, az az Isten.”